Koroknai Kornél PC Mester Komoly Története Az Asztali PC-kről. 1992-től

Asztali PC-s Történetem.


 Tiszteletem!, Jó Napot Kívánok!, Én Koroknai Kornél Istvernikale Vagyok, PC Mester, Telekommunikációs Mester, És Elsősorban, GSM (Azaz Telekommunikációs Mester Vagyok.)

Évtörténetem Elsőként:

A Legjobb Évem, 1992.szeptember.15-dikén Kezdődött El, Amikor, Elsőként Az ASUS Magyarország Zrt-nél Kezdtem El Dolgozni, Ahol A Szenvedélyem, A PC-Mesterkedés, És A Számítástechnika Legnagyobbjai Kőzé Kerültem Be, Ahol Az ASUS Magyarország Zrt-nél Kőzel 540.000 Ft-ot Kerestem, És Ezzel Elismerve A Számítástechnikai Tudásomat, Az ASUS Akkoriban Tőbb, Mint 60 Millió Asztali Számítógép Eladásával Büszkélkedhetett, És Az Akkoriban Nagyon, De Nagyon Nagy Forgalom Volt Akkoriban (1992-ben)

1994-ben Az ASUS-nál A Legbiztonságosabb PC-szerelésre Tőrekedtem, Ahol A Multinacionális Asztali Gépszerverek Nem Kőzelítették Meg Az Akkori Hivatásos Szintet, Mert Akkor Még 1993-ban, Sok Asztali PC Felhasználó Volt Magyarországon.
Építettem 1995-ben Egy Olyan Szerver PC-t, Ami Már Akkoriban Kimerítette Az Eddigi Legnagyobb PC Forgalmat Magyarországon Akkoriban, 

Ez Egy 1-generációs Intel Pentium 4-MMX 650Mhz-es PC-volt Amit Építettem Akkoriban, Ami Sokat Jelentett A Számomra Annak Idején.

A Winchester Egy Akkoriban Csúcskategóriás Quantum QX21-es Volt, Ami Annak Idején Nagyon Drágának Számított, (Meg Se Lehetett Venni Asztali Gépeket HDD Nélkűl Akkoriban) Csak Kompletten Vehetted Meg Az Asztali Gépedet Annak Idején., Mert Amikor Én Az IBM Magyarországi Fióktelepén Kezdtem El Dolgozni, Akkor A Bevételem Kőzel 430.000 Ft-ra Emelkedett, És Ezzel Megsokszorozva A PC-s Tudásomat Abban Az Időben (1995-ben)

1996-ban Vehettem Magamnak Egy 64MB-os S3-trio (Ravage) Videokártyás Asztali Gépet Kőzel Akkoriban 210.000 Ft Volt Számlával A Gép Amikor Én Azt Megvettem Akkoriban.
Ez A Gép Pedig Egy Brand Gép Volt, Ami Egy IBM Aptiva Asztali PC Volt, És Senki Sem Tudta Volna Ezt Az Árat Megfizetni Akkoriban, (Az Ismerősömnek, Sikonica Györgynek PL: 34.000 Ft Volt A Fizetése, És Meg Se Tudott Volna Venni Egy Asztali Számítógépet Akkoriban.)

1998-ban Építenem Kellett Megint Egy Asztali PC-t, Mert Nem Volt Pénzem Akkoriban Sem,
Egy AMD Tualatin X1-es Processzorú Asztali PC-t 256MB RAM-mal Akkoriban.
Nem Volt Olcsó Ezt Sem Összeszerelnem Akkoriban, A Végső Összege A Gépnek: Majdnem 406.000 Ft Ban Volt Nekem, Mert Akkoriban Azt Kellett Figyelni Ezeknél Az Asztali PC-knél, Hogy Mennyire Tudnak Begyorsulni, És Mennyire Tudnak Feloptimalizálódni Magyarán Szólva.


1999.december.30-dikán Egy Szerződést Kötöttem A HP-val, Hogy Komoly Perifériákat Vásárolhassak,
A HP-nál Vehettem Egy Komoly Tudású ZX340-es Típusú Nyomtatókészüléket, Ami Akkoriban Majdnem 87.000 Ft-ba Került, És Az Egy Nagyon Komoly Tudású Nyomtató Volt Akkoriban,

2003-tól Fogva Az Egyik Ismerősömmel Belefoghattam Egy Mérföldkövet Behálózó Asztali Gépes Projektbe, Ahol Iskoláknak Szállítottunk Különféle Asztali Számítógépeket,
Egyetemi Docenseknek Is Szállítottam Asztali Gépeket Annak Idején.
Kőztük Az Egyik Leghíresebb PC-szállítmányozó Cégnek, Az Amerikai CompUSA-nak, Ahol Kőzel Több, Mint 705.000 Milliárd Dollárt Kereshettem Az Ismerősömmel.

2003-tól, Egészen 2006-ig Dolgozhattam A CompUSA-nál, És Az Egyik Leghíresebb PC Szakértőnél Dolgozhattam Annak Idején.

Ez A Projektem 2007-ben Befejeződött, Mert Az Akkori 2007-es Magyarországi Válság Súlyosan Megterhelte Az Emberek Akkori Mindennapjait., Bár Tudtam, Hogy Ez Nem Fog Sokáig Tartani, De Akkor Is Az Asztali Gépekkel Kellett Foglalkozzak,

2007-ben, Amikor Az Első Olyan GIGABYTE Alaplapok Bejöttek Magyarországra, Amik Már Az Istenprocesszorokat Is Stabilan Tudták Működtetni, Mint PL: Az Intel Core 2 Quad Q6600, (2.40 Ghz), Ami Az Egyik Legmeghatározóbb Asztali PC Processzor Volt Magyarországon, És Arról Nem Feledkezek Meg, Amikor Az Egyik Ismerősömnek Építhettem Egy Ilyen Asztali Gépet, Hiszen Még Akkoriban Nem Is Volt Olyan PC-összeszerelő Műhely Magyarországon, Ahol Ezt Az Építést Végre Tudták Hajtani Annak Idején (2007-ben)

Amikor A CompUSA 2008-ban Országosan Is Sikeres Lehetett, Akkor Már Bizonyára Tudhattam Hogy A PC-építés Világszínvonalú Lesz Az Évek Múlásával Magyarországon.
A CompUSA Számomra Elképesztő Teljesítményeket Nyújtott Az Akkor Asztali PC-s Piacon, Mert A CompUSA Az Sokáig Fog Tartani, De Sajnos Nem Tarthatott Sokáig A Működése Az Egyesűlt Államokban.,

2008.szeptember.17-dikén Elkezdtem Dolgozni Az Egyik Magyarországi Számítógépes Cégnél,
Az Albacomp Magyarország Zrt-nél, Ahol Kőzel Több Mint, 780 Ezer Asztali Számítógépet Állítottunk Össze Hivatásos (Köztük AXA-Biztosító, Cofidis, Illetve A Budapest Bank-nak Akkoriban, Még Egyszer A TV2 Aktív C. Műsorában Is Bemutatásra Került Az Albacomp Zrt Gépparkja, Ahol Én Saját Magamnak 240 Ezer Asztali Gépet Állítottam Össze Magamnak Saját Részre.
(Ez A TV2-őn 2011-ben Történt, Az Aktív Című Műsorban)

2010.október.24., Ez Volt Nálam Az Az Időszak, Ahol A Mesterségemet Fejlesztettem, Tanulgattam Az Asztali Gépeknek A Kapcsán Annak Idején, És Akkoriban Csináltam Magamnak Egy Projektet Gömör Géza Kőzreműködésével, Ahol Kőzel 70 Ezer Asztali Gépet Építhettem Meg Saját Részemre,

Amikor 2010-ben Bejöttek Az 1-ső Generációs Inteles Asztali Gépek, Akkor Én A Megbízhatóságomra Törekedtem, Hogy Sokkal, De Sokkal Jobban Megértsenek Engem A Az Akkori PC Mesterek Annak Idejéről.


2011-ben Dolgozhattam A Seres Róberttel, Aki Egy Nagy PC Guru Volt Magyarországon, Ott Pedig Processzorokat Vizsgáltunk Ki,

Mégpedig Intel Core i5-2400-ast
Intel Core i7-2600-ast, És Még Sorolhatnám.


2013-tól Egészen 2018-ig Szatyor PC-ket (Félkonfigokat) Szereztem Be Csepelről,
Pesterzsébetről,
A Wekerletelepről,
A 7-dik Kerületből.
A 14-dik Kerületből,
Majosházáról,
Békéscsabáról,
Erdőkertesről,
Rákoscsabáról,
Szentesről,
Vácrátótról,
A Budapesti Teréz Kőrútról.

És Még Sorolhatnám.

2021-től Fogva Saját Build-jeim Vannak, És Az Is Biztos,
Hogy Fogok Még Építeni Asztali PC-ket.

Hamarosan Egy Gépparkot Nyitok, Ahol Közel 80 Darab Asztali PC Tulajdonosa Leszek,
1983-tól, Egészen Mostanáig Lesznek Asztali PC-im,

Aki Ezt A Történetet Elolvassa, Az Tudni Fogja, Hogy Egy 2016.09.05-dikén Elhunyt Informatikus Ismerősünk (Józsa András) Tisztelgek Ezzel A Lehetőséggel.
Mert Amit Ő Lerakott Az Asztalra, És Megcsinált Embereknek Rengeteg Asztali Gépet, Az Egy Világszínvonal Volt Magyarországon.

Ez Volt Akkoriban A Kérése, És Teljesítem Is Neki.


Aki Asztali PC-t Szeretne Igényelni Tőlem, Azt Bárki Megteheti Aki PC-guru Most Is.
Egy 4-dik, Vagy Egy 7-dik Generációs Inteles, Vagy AMD-s Asztali Gép Ősszerakását Szívesen De Nagyon Szívesen Vállalom!

E-mail Címem: acer.veriton.m290.pcmester@gmail.com

A Facebookok:
Koroknai Kornél Alaplapkezelő (@szervermester1992)
Koroknai Kornél PC Mester (@mindenfelepcmesterlaptopnelkul)

A Fő Profilra Írjatok Nekem (Koroknai Kornél PC Mester)
Mert Van Elsődlegesnek Beállítva Nekem.

Aki Hívni Szeretne, Azt Is Megteheti,

Mobilszámaim:

+3630 791 1974
És +3670 594 7439.

Én Koroknai Kornél Istvernikale Voltam,
Hamarosan Jövök A GSM Történetemmel Is.


Kelt: Budapest, 2026.május.6.
22:13.
     

Ez a honlap még 7 napig reklámmentes.
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 26
Össz.: 26
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Koroknai Kornél PC Mester Komoly Története Az Asztali PC-kről. 1992-től - © 2008 - 2026 - szamitastech.hupont.hu

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat